Máza

A Keleti-Mecsek legyezőszerűen kiszélesedő egyik völgyében húzódik a falu napjainkban. Területén régebbi korok régészeti hagyatékát csak néhány őskori kőpenge töredéke, illetve egy népvándorlás-kori longobard sír jelzi. Máza neve egyes vélemények szerint ószláv eredetű lenne, ezt látszik megerősíteni több hasonló honfoglalás előtti elnevezés is, amely ma dűlőnévként  él a mai területén (pl.: Bargyag, Kandina, Nelázs, Tankó).
A másik nézet szerint a mai falu nevében egy honfoglalás idején élt személy rejtőzik, aki a korabeli Velek vezér kíséretéhez tartozott. /Ő a közeli Vékény névadója./ Ami bizonyosnak tűnik, hogy Maza, vagy a nevét viselő harci alakulat részt vett Velek  vezér kalandozó hadjárataiban szerte Európában.

Az Árpád-korban a „márciusi sört adó” királyi szolgáltató népek lakták ezt a vidéket, akik méztermékekkel, illetve méhsörrel adóztak. Ezt olvashatjuk Máza 1235-re keletkezett hamis oklevelében, amely valójában a püspök utólagos birtokigényének az igazolására készült. Az 1250 körüli állapotokat tükröző határjárásban egyik szomszédosa a pécsváradi bencés apátság területe, a másik pedig a „koromszói nemesek monostora”.

„… itt hajdan barátok kolostora lévén honnan még a mai napig is az alapköveket a lakosok ház építéséhez alkalmazzák, a törökök betörésekor minden korommá égettett, innen veszi eredetét a Koromszó.”- olvashatjuk egy 1864-es összesírásban.

A Koromszó dűlőben egy kő-, és tégladarabokkal borított dombtetőn 2003 őszén megindult az Árpád-kori kolostor régészeti feltárása. Ennek eddigi eredményei szerint egy igen nagyméretű, háromhajós bazilikás elrendezésű templomot emelt itt a Csák nemzettségből való, később itteni birtokai után „Koromszói” névvel illetett nemesi család. A 14 század közepéig bizonyosan lakták bencés, vagy pedig cisztercita szerzetesek. Az ásatás során több kegyúri sír is a felszínre került.
Máza neve később még egy középkori oklevélben merül fel, mely szerint 1439-ben az akkor már püspöki birtokról két jobbágy vett részt Töttős László Jánosi falujában történő hatalmaskodásban.

A török hódoltság idején is folyamatosan lakott volt a falu, 1554-ből név szerint is ismerjük az adózóit. Noha megfogyatkozott lakossággal ugyan, de átvészelte a visszafoglaló háborúkat, így Máza neve 1687-ben az életjelet felmutató falvak sorában szerepel. E vészterhes idők multával a pécsi püspök birtokai közé kerül vissza, ezután ismét kezdet megerősödni.

1733-ban már 15 magyar jobbágy család műveli területét , amely  gyarapodik több elpusztult középkori faluéval (Koromszó mellett Surány, Torostyán, és Tótfalu).

A 18. század végétől a környező a környező községekből németek  kezdtek betelepülni, számuk az 1860-as évekre a lakosság felét is megközelíti. Ők a falu alsó részén építkeztek, míg a „Főszög” továbbra is inkább magyarok által lakott  maradt.

Máza  lakói a 19. század elejétől a hagyományos földművelés mellett szerszámfakészítésből, illetve eladásból egészítik ki jövedelmüket és szenet fuvaroznak Tolnára. A gabonát a falu északi részén folyó Völgységi patak mellett forgó malmokban őrölték lisztté.
A szőlőművelés is fejlett volt már ekkoriban. Bora, pedig „oly ditséretesre méltó, hogy gyakortább ama híres szekszárdi borhoz hasonlítani lehet.”- jegyzi fel 1829-ből Egyed Antal paksi plébános összeírása. Ekkor már kőbánya és szénbánya is működik a faluban.

Az 1829-es bányanyitással változik a település arculata, az iparos- földművelő kettős életmód kedvező életfeltételeket biztosít a lakosságnak ezáltal jelentős település-gazdaságnövelő előny képződik. Az liász korú jó minőségű szenet használja fel a Dél-Dunántúl egyik első erőműve, amely 1909-ben létesült. A szenet a falu közepén végig araszoló villanymozdony /”muki”/ szállította le a nagy állomásra,ahol egy önálló településrész is kezdett kiformálódni.  
Máza szomszédos két településsel együtt – melyeken hasonló viszonyok mellett szinte egy időben fejlődött ki a szénbányászat- jelentős gazdasági súlyt képezett e területen, ez a Dombóvár- Bátaszék vasúti vonal  megépítésével tovább növekedett, amely Mázát is bekapcsolta az ország gazdasági vérkeringésébe. Ennek a folyamatnak az eredménye a növekvő építési láz, mely a kőbányászatban, a mészégetésben, téglagyártásban öltött testet.  Az 1890-es évek elején alapított téglagyára a mai napi működik. A mázai bánya 1966-ban zárta be a kapuit.